I. szimfónia Szent Ágnes legendája nyomán

Őszintén bevallom, hogy kortárs zenei koncertek előtt mindig egy kis aggodalommal figyelem a nézőteret, aztán megnyugodva veszem tudomásul, hogy milyen sokan vállalják a „veszélyt”, bízva abban, hogy kipróbált, gyakorlott zenehallgatóként képesek tájékozódni a kortárs zenében is. Különösen igaz ez akkor, ha ez a kortárs zene nem teljesen idegen nyelven íródik, hanem a kollektív emlékezetet használja, ami a ráismerés lehetőségét kínálja a közönség számára. Kovács Zoltán a Szent Ágnes legendája ihlette művét szimfóniának nevezi, amely megnevezéssel a kortárs zenében egyre ritkábban találkozunk. A komponisták egyfelől el akarják kerülni, hogy a hallgató a klasszikus szimfóniákból hozott elvárásokkal hallgassa a művet, másfelől pedig, ha közönségbarát művet szándékoznak írni, akkor igyekeznek valamilyen támpontot, esetleg valamilyen programra utaló információt adni a hallgatóság számára.

Kovács Zoltán műve az imént elhangzottak sajátos keveréke: bátran közelíthetünk hozzá a klasszikus szimfóniákból megszokott elvárásokkal. Ugyanakkor mind a négy tételnek címet ad, vállalja, hogy az alkotás egy híres legendához kapcsolódik. A tételek ilyen típusú címadása leginkább Beethoven Pastorale szimfóniáját juttatja eszünkbe, ahol az egyes címek inkább érzelmeket fogalmaznak meg és történetet jelenítenek meg. Beethoven a VI. szimfónia IV. tételében lévő viharjelenettel súrolja a programzene határát, míg Kovács Zoltán szimfóniájának utolsó tétele bizonyos vonatkozásaiban már programzene, amely viszont csak a legenda ismeretében érthető meg teljes mértékben. Mindazonáltal ez a mű elsősorban egy szimfonikus alkotás, amely egy zenei folyamat, nem pedig történések illusztrációja.

Az első három tétel különlegessége a rendkívül gazdag zenei eszközkészlet, amely a kollektív emlékezetünk rengeteg elemére enged ráismerni. Miközben az első három tételt jó lelkiismerettel nevezhetjük tiszta, zenei folyamatnak, nem kerülheti el a figyelmünket, hogy Kovács Zoltán rendkívül sokszínű és sokfajta zenei tartalommal, félreérthetetlen gesztusokkal fejezi ki magát, ami rengeteg asszociációt és ráismerést enged meg nekünk. Ezt tekinthetjük a szerző szándékának vagy a kollektív emlékezet természetes, személyes megnyilvánulásának is. Maga a cselekmény egy ismert, rendkívül érdekes, sokféleképp fennmaradt történet, Szent Ágnes legendája. Szent Ágnes1 nem sokkal a kereszténység kialakulása után, a 300-as évek elején, Diocletianus2 császár uralkodása alatt halt mártírhalált.

Ágnes a kereszténység egyik kiemelkedő személyisége, aki életét a keresztény erényeknek és nem a világi életnek szenteli. A Legenda aurea3 szerint fiatal, gyönyörű lány volt, akibe a prefektus fia beleszeretett és feleségül kérte. Ágnes azonban kedvesen visszautasította és azt válaszolta, hogy nem mehet férjhez, mert ő Krisztus menyasszonya. Miután a bíróság sem tudja eltántorítani fogadalma betartásától, a lányt halálra ítélik. Mivel a római törvények szerint szüzeket nem lehetett kivégezni, úgy döntöttek, előbb megbecstelenítik. Meztelenre vetkőztetve elhurcolják a bordélyházba, ahol erőszakot akarnak tenni rajta. Ekkor csodák történnek: a lány haja megnő, beborítja a testét, megmentve őt a megszégyenüléstől. A katonák, akik meg akarják erőszakolni, megvakulnak. Amikor a prefektus fia próbál erőszakot tenni rajta, egy gonosz szellem megfojtja.

De Ágnes imája életre kelti, mire boszorkánnyá kiáltják ki és máglyán akarják megégetni. Ám a tűz sem fog rajta, ezért egy katona leszúrja, vagy a legenda egy másik változata szerint lefejezi Ágnest. Nem egy szép történet, de egyik vértanútörténet sem az. Mégis, Szent Ágnes emléke a keresztény hit erejének egyik legtisztább, legmagasztosabb megnyilvánulása. Az I. tétel Ágnes portréja, mely egy gyönyörű dallammal kezdődik. Csodálatos zsongás szól a zenekarban, a csodálatos dallam az oboán szólal meg, amit a kürt visszhangoz. A kéttaktusos dallam másodszori, az elsőhöz sokban hasonlító megszólalása népdalszerkezetet sejtet. A népdalszerkezet a zenében mindig az emberi tisztaságot és egyszerűséget szimbolizálja. A népdal harmadik sorának tűnő folytatás azonban meglepetéssel szolgál.

A jelentősen kibővülő zenei anyag egy felfelé törekvő szekvenciává alakul, azaz a zenei gondolat mindig egy magasabb hangról indulva ismétlődik meg. Az egyre izgatottabb feltörekvés végül befejezetlenül szakad meg.