III. zongoraverseny

Megérthető zene sorozatunk egy évadát nagy magyar muzsikusok emlékének szenteltük. Ezt az előadást Fischer Annie-nak1, aki épp az előadás évében lett volna 100 éves. Fischer Annie az ’50-es, ’60-as évek egyik legjelentősebb, világhírű zongoraművésze volt. Maradandó élmény volt számomra tőle Bartók III. zongoraversenye, tolmácsolása, de Mozart-interpretációi is felejthetetlenek. Mégis, talán pont Bartók zongoraversenyében volt verhetetlen. Régebben sokszor lehetett olvasni olyan kritikákat Bartók III. zongoraversenyéről, hogy sok szempontból feminin alkotás. Nyilván nincs nőies és férfias zeneszerzés, de tény, hogy ez egy könnyedebb zenemű, hiszen feleségének, Pásztory Dittának2 írta, s ezt egy pillanatra sem engedi elfelednünk. Bartók sokszor dolgozott megrendelésre.

Életében mindig ott volt a valakinek vagy valamilyen alkalomra való komponálás mechanizmusa, de ez sosem érződött műveiben. Ha ezt az alkotást összevetjük a II. zongoraversennyel, láthatjuk, hogy az érezhetően küzdelmesebb a zongorista és a zenekar számára egyaránt. Nehéz igazán jól eljátszani. A harmadik versenyműben viszont felszabadultsággal, egyszerűbb megfogalmazással találkozunk. Ez a mű Bartók hattyúdala.3 A hattyúdalok mindig izgalmas kérdéseket vetnek fel. Imádunk ezzel foglalkozni; jó példa erre Bachnál A fúga művészete, amellyel kapcsolatban felmerülhet bennünk a kérdés, hogy Bach abba a bizonyos négyesfúgába valóban „belehalt”-e vagy csak nem tudta befejezni, esetleg elvesztek a kézirat idetartozó lapjai. Mozart esetében tudjuk, hogy miért nem fejezte be a Requiemet.

Tehát az utolsó befejezett vagy majdnem befejezett művek mindig felvetik a nagy kérdést, hogy vajon mi lett volna, ha szerzője tovább él, vajon ő maga is hattyúdalnak szánta volna a művét? Vajon mennyire igaz az, hogy a művészeket, különösen az alkotóművészeket hihetetlen érzékenységük segíti abban, hogy megérezzék életük teljességének határait, és ezt valamilyen módon hátra is hagyják, megfogalmazzák műveikben? Erősen hajlunk arra, hogy azt gondoljuk, Bartók III. zongoraversenye ilyen hagyaték. Ő talán tudta, hogy nem fog többet írni vagy befejezni egy művet, így ebben a zongoraversenyben a búcsúzó ember bölcsességével és letisztultságával, mintegy végrendeletként mutatta meg mindazt, amiért egész életében küzdött, és mindezt egyszerűen, tisztán, kézzelfoghatóan fogalmazta meg. Hogy ez mennyire így van, és valójában mi minden rejlik mögötte, erre szeretnénk mutatni pár példát.

Vizsgáljuk meg, mi módon vannak jelen, vagy egyáltalán jelen vannak-e a műben a bartóki életmű legfontosabb építőkockái? Gondolok itt a folklór, az intonációk, a híd-forma, a klasszikus zenei szerkesztés jelenlétére. Mi lesz, mivé lesz a bartóki életmű talán legfontosabb tulajdonsága? Mindjárt az első, amit mindig mondunk, hogy a bartóki életmű a népzenén alapul. Annak csodálatos felismerésén, hogy az igazi magyar népzene, az ősi magyar népzene – mivel Magyarországon a városiasodás lassabb ütemben ment végre – egy évezred után is velünk maradt. Mivé lesz a népzene ebben a műben? Első pillanatban úgy tűnik, szinte semmivé, de mégis, vannak benne népzenei gesztusok.

Sőt, nem is igazi népzenéről van itt szó, inkább arról, hogy a népzenei gondolkodás beszivárog Bartók művészetébe műveinek formálásában, dallamképzésében és még sok más elemben, csak ez itt, ebben a darabban sokkal kevésbé érhető tetten. Vagy mégis? Hiszen a zongorista első melódiájában máris fölfedezhetünk valami magyarosat. Mert a verbunkos jellegű, éles ritmus jellegzetesen magyar. Igen ám, csakhogy ez nem a sok évszázados hagyományú magyar népzene, hanem az elvárosiasodott népzene ritmusa! Ugyanaz a ritmus, amelyben a Szózat született, amelyben Liszt írta rapszódiáit és ugyanaz, amit a 19. század magyarnak hitt. Ezt a muzsikát játszották akkoriban a cigány bandák, akikre a népzene terjesztésének letéteményeseiként tekinthetünk. A verbunkos nagy magyar és nemzetközi komponisták életművének vált központi részévé.

De akkor sem ez az a magyar zene, ami évezredes kultúránkat képviseli, ami alapján a világ megismert minket! Mutassuk meg a darab elejét!