Mazeppa

Bár ezen előadásunkat Liszt Mazeppa című szimfonikus költeményének szentelem, mégis Beethovennel kell kezdenem. Ezért bizonyosan az a kisdiák fog eszükbe jutni rólam, aki csak Szent Istvánból készült a történelem érettségire, és amikor az 1848-as szabadságharcot húzza, akkor azzal kezdi, hogy ahhoz, hogy a szabadságharcot megérthessük, először Szent Istvánról kell kicsit beszélni. Nos, én is pont így viszonyulok Beethovenhez, mert szeretném érzékeltetni, hogy milyen erős hatást gyakorolt a romantikus korszakra. Beethovennek több nyitányát is a programnyitány kategóriába sorolhatjuk. Ezek közül leghíresebb a III. Leonóra-nyitány, de említhetném a számunkra oly kedves István király-nyitányt, illetve Goethe Egmont című drámájához írt kísérőzenéjének nyitányát.

Ezen nyitányok közös jellemzője, hogy felsorakoztatja a színpadi zenemű jellegzetes témáit és karaktereit, felépítésükben pedig nem a szokásos hangnemterv játssza a legfontosabb szerepet, hanem az erős dramaturgiai szembeállítások. Úgy is fogalmazhatnék, hogy e művek hallgatása közben önkéntelenül is megjelenik előttünk a darab mögött felsejlő történet vagy helyzet. Az Egmont-nyitány a történet ismerete nélkül is könnyedén hallgatható programzeneként. Súlyos, szinte kegyetlen kezdete, zaklatott, küzdelmes főrésze, váratlan, majdhogynem ijesztő félbeszakadása, s tobzódó, szinte diadalmas befejezése egyértelműen egy hőst vagy egy szabadságért folytatott küzdelmet, elbukást és megdicsőülést állít elénk. A nyitány, ahogy említettem, súlyos, ellentmondást nem tűrő, szinte félelmetes akkordokkal kezdődik.